Új tudományos és kulturális központot építenek Szegeden
A szegedi kutatásokat és tudományos eredményeket mutatják majd be abban az új kulturális és közművelődési intézményben, amelyet kétmilliárd forintból építenek fel 2012 őszére.
A szegedi kutatásokat és tudományos eredményeket mutatják majd be abban az új kulturális és közművelődési intézményben, amelyet kétmilliárd forintból építenek fel 2012 őszére.
Az előzetesen nevezett 94 országból 88 képviselői – több mint ezren – vesznek részt a szerda esti megnyitóval kezdődő szegedi 39. gyorsasági kajak-kenu világbajnokságon, amelynek megszervezésére mindössze egy éve volt a magyar szövetségnek. A sportágat irányító nemzetközi szervezet, az ICF elnöke szerint csak néhány ország képes ilyen rövid idő alatt tető alá hozni egy ilyen nagy horderejű eseményt.
2010 decemberében is rendelkezett a működési engedélyhez szükséges tűzvédelmi szakértői tanúsítványokkal a szegedi Belvárosi mozi - jelentette ki Solymos László alpolgármester, a szegedi közgyűlés jogi bizottságának szerdai ülésén.
Botka László (MSZP) polgármester szerint a hazai nagyvárosok közül Szeged gazdálkodása a legstabilabb. Kzölte azt is, hogy a pénteki közgyűlésen 1,9 milliárd forintnyi, euró alapú kötvény kibocsátásáról döntött a testület.
Felterjesztésben kéri a szegedi önkormányzat az M43-as autópálya várost elkerülő, 16 kilométeres szakaszának díjmentessé tételét a kormánytól - erről egyhangúlag döntött pénteki ülésén a közgyűlés.
Szeged polgármestere abban bízik, hogy a polgármesterekkel pártállástól függetlenül a civilekkel együtt meg tudják akadályozni a terveket a demokrácia legfontosabb alapköve, az önkormányzatiság védelmében.
Érthetetlen és vállalhatatlan az MSZP szerint, hogy a Fidesz döntéseivel miért okozott közel 500 millió forintos hiányt a legutóbbi közgyűlésen. Ez Szeged számára káros, veszélyezteti a város működőképességét, ezért felszólítják a fideszes képviselőket, hogy Szegedért dolgozzanak.
Mától rendkívüli pénzügyi állapotot vezetnek be a szegedi városházán. Botka László polgármester bejelentette: kidolgoznak egy forgatókönyvet arra, milyen megvonásokkal lehet még a finanszírozást fenntartani.
Márciusi fizetésükkel kedden, januárig visszamenőleg, megkapták a szegedi pedagógusok és közoktatásban dolgozók önkormányzati fizetés-kiegészítésüket, az úgynevezett "Szeged-pótlékot" – tájékoztatta Vécsey Ágnes, a városháza sajtóreferense az MTI-t.
Több tucatnyi pontban módosítanák a Fidesz-KDNP-frakció tagjai a szegedi önkormányzat Botka László szocialista polgármester által beterjesztett 2011-es költségvetését; Solymos László (MSZP) alpolgármester szerint az indítványok jelentősen rontanák a város gazdálkodási egyensúlyát.